IRtoura


Egy éves az IRtoura blog!

2018. március 31. - IRtoura

Egy évvel ezelőtt március végén szántam rá magam, hogy nyilvánossá tegyem az IRtoura blogot és a hozzá tartozó facebook oldalt. Nem állíthatom, hogy töretlen lelkesedéssel blogolok azóta is, hiszen vannak mélypontok és termékenyebb időszakok az életemben. A bloggal az volt a célom, hogy hasonló…

Tovább

Ilyen volt az IRtoura leszokom a cukorról kihívás 6-7 és 8. hete

Avagy konklúzióim a kihívással kapcsolatban

November 12-én véget ért az IRtoura leszokom a cukorról! 8 hetes kihívás. Az utolsó három hetet azonban már nem éreztem kihívásnak, ugyanis a program újra engedélyezte az édesítőszerek, gyümölcsök, gyümölcslevek fogyasztását. Így elegendő volt az egyébként is követett IR-étrendet betartanom…

Tovább

Ilyen volt az IRtoura leszokom a cukorról kihívás harmadik hete

Avagy ezeket (t)ettem a héten

Az IRtoura leszokom a cukorról! kihívás első két hete (a kísérleti fázis) igazán gyerekjáték volt. A dolog a harmadik héttől kezdett komolyra fordulni. Itt ugyanis már az édes ízek is kizárásra kerültek. Ez azt jelentette, hogy nincs édesítőszer, nincs gyümölcs, nincsenek diétás üdítők és IR-barát…

Tovább

Ilyen volt az IRtoura leszokom a cukorról kihívás első hete

Avagy ezeket (t)ettem a héten

Sokak számára talán lehetetlen küldetés és őrült ötlet a kihívás, amibe többedmagammal belevágtam szeptember 18-án (többek között itt írtam róla részletesen). Azt gondoltam, sokkal nehezebb és megerőltetőbb lesz leszokni a cukorról, az első hét azonban meglepően könnyűnek ígérkezett. Már csak azért…

Tovább

Minireceptek 2017. 24. hét (június)

Eperleves, keksz háromféleképpen, epres joghurt, málnás zabkása, málna-lime jégkrém, kókuszvaj, lasagne

Ugye mondtam, hogy a 24. heti Minireceptek részben több recept lesz? És igen, most kiélem az epermániámat, és egyelőre nem zaklatom a kedves olvasóimat több epres recepttel. Ha végigböngészted a múlt hétvégémről szóló bejegyzésemet, láthattad, hogy „Szedd magad!” eperföldön jártunk, ezért nagyon sok…

Tovább

Minireceptek 2017. 22. hét (május-június)

Csicseriborsó főzelék, réteges puding, házi fagyi, tojásos saláta

A mostani Minireceptek részben vegyesen találhatsz főételt, és köztes étkezésekre ajánlott édes vagy sós finomságot. Mindegyikük egyszerűen elkészíthető, és finomabb a vártnál. 1. Csicseriborsó főzelék A száraz csicseriborsót egy éjszakára be kellene áztatni főzés előtt. Nálam ez a lépés elmaradt,…

Tovább

Egy tanulságos történet a táplálkozási napló vezetéséről

2017. 20. heti táplálkozási naplóm

Vallomással tartozom: az volt a tervem, hogy a múlt heti táplálkozási naplóm szorgalmasan jegyzetelem, majd közkinccsé teszem. Nos szorgosan jegyzeteltem is, azonban nem érzem, hogy a napló példaértékűre sikeredett volna. DEEEEEE! Ebből is tanultam: 1. Igaz a mondás: "az idő megszépíti az…

Tovább

Fogyás a 160 grammos szénhidrát diétával

Az Életmódváltás IRtoura módra sorozatban az egészség szemszögéből mutattam be a 160 grammos szénhidrát diétát. Arról azonban nem írtam még, hogy ez az életmód nem csupán az egészségi állapotunkat segít pozitív irányba mozdítani, hanem a fogyáshoz is kiváló. A divatfogyókúrák kínzása helyett próbáld…

Tovább

Teljes kiőrlésű magvas kenyér

A hét elején sütöttem ezt a kenyeret, és szerény véleményem szerint annyira finomra sikerült, hogy nem szabad eltitkolnom a receptjét. Ha unod a bolti száraz, íztelen, bizonytalan összetételű kenyereket, akkor próbáld ki ezt, nem fogsz csalódni! Hozzávalók: 400 g teljes kiőrlésű búzaliszt 130…

Tovább

Életmódváltás IRtoura módra - A kezdetek 3.

5 +1 lépcsős akcióterv az egészségtudatos táplálkozáshoz

Ha már idáig eljutottál a blogom olvasásában, akkor most igazán könnyű dolgod lesz: gondolom az elhatározás megvan, csak egy gyakorlati útmutatóra van szükséged, hogy kiigazodj a "mi egészséges-mi nem" téma útvesztőjében. Ehhez szeretnék most adni Neked egy 5 +1 lépcsős akciótervet (a testmozgásról…

Tovább
süti beállítások módosítása