Minireceptek 2017. 24. hét (június)

Eperleves, keksz háromféleképpen, epres joghurt, málnás zabkása, málna-lime jégkrém, kókuszvaj, lasagne

2017. június 22. - IRtoura

Ugye mondtam, hogy a 24. heti Minireceptek részben több recept lesz? És igen, most kiélem az epermániámat, és egyelőre nem zaklatom a kedves olvasóimat több epres recepttel. Ha végigböngészted a múlt hétvégémről szóló bejegyzésemet, láthattad, hogy „Szedd magad!” eperföldön jártunk, ezért nagyon sok feldolgozásra váró eprünk volt itthon. Ezek nagy részét lefagyasztottam, a maradékot sütibe, kekszbe, joghurtba raktam, és persze Fülöp nyulunkkal összefogva hármasban megettük.

1. Eperleves

Forró nyári napokon – ami idén még nem kifejezetten volt – nagyon jól tud esni egy tányér hideg eperleves. Én most fél kg eperből csináltam egy tejmentes, cukormentes változatot, a következőképpen:

Körülbelül az eper 3/5-ét összeturmixoltam 5-7 dl (nem mértem ki pontosan) kókusztejjel. Természetesen a tehéntej is megfelelő választás, ha nem vagy rá érzékeny. Ezt követően tettem egy felesleges lépést, ugyanis egy jókora adag kesutejszínt is adtam a leveshez, majd miután nem találtam elég sűrűnek az eredményt, kimértem 2 dl-t a keverékből, és összefőztem 35 g Szafi Reform vaníliapudinggal (más bolti pudingot nem használok, mert azok tele vannak burgonya- vagy kukoricakeményítővel és mesterséges stabilizátorokkal). Azért volt ez felesleges kör, mert elég lett volna vagy a puding, vagy a tejszín, mindkettő nem kell. A leves mindenesetre nagyon finom volt. Ízlés szerint édesítheted eritrittel vagy akár negyedannyi ugyanannyival is. A legvégén pedig, amikor csomómentesre keverted, elérte a leves a megfelelő állagot, és ízre is magnifique, akkor mehet bele a maradék 2/5 rész eper egészben. Ilyen egyszerű.

24_heti_minireceptek_1.jpg

2. Keksz háromféleképpen

A héten azért sütöttem olyan sok kekszet, mert elhatároztam, hogy nem pocsékolok tovább: amikor növényi tejet készítettem, mindig kidobtam a visszamaradt kókuszreszeléket vagy magpépet, mert túl nagy macera kiszárítani későbbre, nedvesen meg nem tehetem el, mert már másnapra fura szaga lesz, hűtőben tárolva is.

Az első variációban a megmaradt kókuszpéphez zablisztet, kókuszlisztet, fél csomag sütőport, olvasztott vajat, egy tojást, + 1 evőkanál eritritet (azon kívül, ami eleve benne volt a kókusztejben) kevertem. A száraz és a folyékony alapanyagok arányát úgy állítottam be, hogy gyurmázható masszát kapjak (kb. mint a kókuszgolyó). Vizes kézzel kis gömböcöket formáztam, a közepükbe egy-egy apró szem epret rejtettem, sütőpapírral bélelt tepsin kilapítottam őket, 180°C-on nagyjából 30 percig sütöttem a kekszeket.

A második verzió lényegében ugyanígy nézett ki, annyi különbséggel, hogy aznap kesutejet is készítettem, ezért kesudiópép is került a masszába.

dsc_0224.JPG

A harmadik változat másfajta ízesítésű volt. Ebbe kókuszreszeléket, teljes kiőrlésű zablisztet, szárított élesztőt (mert elfogyott a sütőpor), zabpelyhet, mandulaaromát, vajat, tojást és 90%-os kakaótartalmú étcsokit tettem. És folyamatosan kísérletezek majd a továbbiakban is, hogy még finomabb ropogtatnivalókat alkothassak! ;)

dsc_0238.JPG

3. Epres joghurt

Ezt igazán nem nagy művészet elkészíteni: natúr joghurt vagy cukormentes vaníliás joghurt, eper és zabpehely szükségeltetik hozzá. Az epret aprítógéppel pépesítettem. Hozzáadtam a joghurtot, így is turmixoltam egy kicsit. Én édesítőt nem raktam bele, mivel az eper magában elég édes volt nekem. Ezt követően zabpelyhet és egy teáskanál maca (ejtsd: maka) port kevertem hozzá. A maca por egy új szerzeményem (innen). Azt érdemes róla tudni, hogy a hormonrendszer egyensúlyát segít fenntartani, nőknek és férfiaknak egyaránt. Ezen kívül más jótékony hatásairól is olvashatsz az előbbi linken (például javítja a memóriát és az állóképességet).

dsc_0237.JPG

dsc_0236.JPG

4. Málnás zabkása

Ugyanazon az elven készült, mint az epres joghurt, csak itt joghurt helyett kókusztejet és kókuszkrémet kevertem az aprított málnához. Majd zabpelyhet és spirulina port adtam a kész "turmixhoz". A spirulina por szintén az Organiqa Superfoodstól van (nézd meg itt). Ezt inkább a páromnak vásároltam, mivel az allergiás tünetek enyhítésére ajánlják természetes gyógymódként, illetve B-vitaminokat tartalmaz, amiknek a pótlása tejmentes életmódnál fontos.

19274756_1804394003206995_352955484625173317_n.jpg

5. Málna-lime jégkrém

A korábbi, erdei gyümölcsös és szedres változat mintájára készítettem a málnás-lime-os ízesítésű jégkrémet. Sikerült jégkrémkészítő műanyag formát vásárolnom (hurrá-hurrá!!!), és ezzel a savanykásan édes hűsítővel avattam fel:

A málnát egy fél lime frissen facsart levével összeturmixoltam, a kókusztej készítésekor keletkező kókuszzsírral krémesítettem (természetesen helyettesíthető, pl. bolti kókuszkrémmel). A keveréket a formákba öntöttem, és lefagyasztottam. :)

downloads1.jpg

6. Kókuszvaj

Az aprítógépet kifejezetten azért vettem, hogy magvajakat készíthessek vele. Mielőtt több videó megnézése és recept elolvasása után eljutottam a kókuszvaj készítésig, már többféle gyümölcsöt is pépesítettem a legújabb konyhai kis segédemmel. A kókuszvaj elkészítéséhez nem árt némi türelem, mert jó pár percig kell zúgatni  a gépet, mire a kókuszban rejlő zsírok kioldódnak. Néha le is állítottam a motort, nehogy túlmelegedjen. Hozzávalók tekintetében nem sok mindenre van szükség. Én az alábbiakat használtam:

  • kókuszreszelék
  • pár szem mandula
  • icipici 90%-os kakaótartalmú étcsokoládé
  • kókuszzsír

Édesítést nem igényel, magában is IRtoura finom! :)

dsc_0227.JPG

7. Lasagne

Természetesen ezt is diétás változatban készítettem, egyéni igényeinknek megfelelően. Ehhez a Bulkshopban vásároltam egy doboz durum lasagnét. Paradicsomos szószt és besamel mártást saját kezűleg készítettem, így:

A paradicsomos szószhoz olívaolajon vöröshagymát és fokhagymát dinszteltem sonkával, kukoricával és gombával. Hozzáadott cukortól mentes sűrített paradicsomot öntöttem az előbbiekre, sóztam, borsoztam, bazsalikommal és oregánóval ízesítettem. Addig főztem, amíg az ízek finoman összeértek.

A besamelhez teljes kiőrlésű zablisztet pirítottam vajon. Felöntöttem kesutejjel, végül sóval, fehér borssal és szerecsendióval turbóztam.

A rétegezés a következőképpen nézett ki: paradicsomos szósz - besamel - lasagne lap - paradicsomos szósz - besamel - lasagne lap - maradék besamel - lasagne lap. A tetejét vékonyan megkentem egy kis vízzel, hogy ne csak száradjon a sütőben a legfelső réteg tészta, hanem meg is főjön. Sajtot reszeltem rá, és alufóliával beborítva kb. fél órát volt a tepsi a 180°C-ra előmelegített sütőben, + 15 percet alufólia nélkül. Én szilikontepsit használtam, de más, tapadásmentes sütőalkalmatosságban (vajjal kikent üvegedény) is elkészíthető - sőt igazából a lasagnetészta dobozán olvasható receptben is ezt írják. Annyira IRtoura finom és laktató volt, hogy az egyszerűen leírhatatlan.

dsc_0229.JPG

És ami még nagyon ízletes volt a múlt héten, az az IR-barát palacsinta. Ennek a receptjét azonban egy külön bejegyzésben tervezem megosztani, a hozzávalók pontos mennyiségének megadásával.

Ha tetszett a 24. heti Minireceptek rész, tarts velem legközelebb is, kövesd a blogomat és a hozzá tartozó facebook oldalt, kicsivel egészségesebben! ;)

dsc_0239_1.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://irtoura.blog.hu/api/trackback/id/tr2612612009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.