Anyapara

Avagy félelmeim a közelgő szüléssel kapcsolatban

2018. július 23. - Anyakaland

Mostanában, ahogy közeleg a szülés várható időpontja, egyre nehezebben sikerül éjszakánként elaludnom. Sokáig számítógépezek - mert az agyam ilyenkor már semmilyen értelmes tevékenységre nem használható, a párom alszik, ezért nem szeretnék zajongani, a kisszobában lévő erőtlen lámpafény mellett borzalmasan megterhelő a szemeimnek az olvasás... A nappalok könnyebbek, mert akkor elfoglalom magam mindenfélével: tudok takarítani, főzni, pakolászni, rendezkedni, olvasni, sétálni, beszélgetni a családdal, barátokkal, orvosi vizsgálatokra járkálni - tulajdonképpen egész sok teendőm van.

Esténként az agyam felpörög, és ezzel együtt a pocaklakó is tornázni kezd általában.

Hogy félek-e a szüléstől? Elsőre azt mondanám: IGEN! De miért is?

pregnant-woman-1910302_1920.jpg

A fenti kép forrása: https://pixabay.com/hu/terhes-n%C5%91-terhess%C3%A9g-terhes-has-1910302/

 

1. Mert váratlan és bizonytalan.

Mármint az biztos, hogy be fog következni, de az időpontja meglepetés. A szülés várható napja csak egy dátum, egy viszonyítási alap, amihez képest akár több hét eltérés is lehet (esetemben maximum 2, mert a 38. héten járok, tehát előbb nem jöhet, ellenkező esetben pedig - ha nagyon jól érezné magát odabent a babó - a 42. hétnél biztosan nem hagyják tovább túlhordani a picikét). Ebből a szempontból nem is igazi félelemről beszélnék, hanem izgatottságról. A várakozás egyben öröm is, de bármikor komolyra fordulhat a dolog.

2. Nem tudom, honnan fogom tudni, hogy "ez már az!".

Megint csak a bizonytalanság. Hogyan fog megindulni a szülés? Elfolyik a magzatvíz? Rendszereződnek a fájások? Az előbbi rendben is lenne, azt azért csak-csak észreveszem, ha nagyobb mennyiségű folyadék szabadul ki a testem alsó feléből. De a fájások? Mit kell éreznem? Egyáltalán mennyire fáj? Persze azt mondják, hogy rettenetesen, és biztosan felismeri az ember, de olyat is olvastam, hogy valaki nem volt tudatában annak, hogy ezek már az igazi fájások, mert eléggé erőtlenek voltak (és ez egyben a másik félelmem is, mert ebben az esetben dönthet az orvos a császározás mellett, én azonban nagyon szeretnék természetes úton szülni).

A fájdalomküszöböm viszonylag magas. Gyakran előfordul, hogy lila foltokat találok magamon, és azon gondolkodom, ezeket mikor szerezhettem, mert egyáltalán nem rémlik, hogy valaminek nekimentem volna, beütöttem volna a karom/lábam/oldalam, fájdalmat éreztem volna, csak a nyomát látom napokkal később.

Azt mondják, első terhességnél a 16. hét környékén általában már érezheti belülről a kismama a baba mozgását. Én a 20. hét vége felé éreztem, akkor is csak azért, mert már nagyon idegesített, hogy még mindig semmi, borzasztóan koncentráltam, és talán bebeszéltem magamnak, hogy igen, most azt éreztem. Aztán az is lehet, hogy nem, de ez is olyan dolog, hogy első terhességnél honnan tudjam, pontosan milyen érzés a baba mozgása (mert a leírásokat elolvastam róla, de más elképzelni mint megtapasztalni). A fájásoknál vajon tudni fogom, hogy ez már a szülés jele? Bizonytalanság.

3. Az internet teli van rémtörténetekkel, negatív szülésélményekkel.

Benne voltam egy facebook csoportban, ahol kisbabájukat idén nyárra váró nők oszthatták meg egymással a várandósság, a szülés és a szülés utáni időszak élményeit. Pár hétig vettem részt csupán a csoport életében, mert iszonyatosan frusztrált, hogy mindenkinek minden baja van, ez fáj, az fáj, a szülés mindenkinek borzalmas, nem úgy mennek a dolgok, ahogy kellene.

Egyrészt szinte rosszul éreztem magam, hogy a többi nő tapasztalataival szemben nekem problémamentes a várandósságom (kopp-kopp-kopp). Nem fájt semmim, jól aludtam (akkor még...), az elején sem voltak rosszulléteim, bírtam a munkát, nem igazán fogott ki rajtam a terhesség, nem volt teher - és még most sem az.

Másrészt elkezdtem félni a komplikációktól, magától a szüléstől.

Harmadrészt nem tetszett a csoporttagok egy részének hozzáállása a gyermekváráshoz. Tegnap este, amikor belekezdtem ebbe a bejegyzésbe, egy példát is írtam ide. De aztán rájöttem, hogy annak ellenére, mennyire általános a téma, mégis bántónak, durvának és ítélkezőnek tűnhet, amit megosztok róla. Ezért inkább röviden csak annyit említenék, hogy a csoportban lehetőség volt igazi, hozzáértő szakembereket kérdezni az aggályainkról. Az elszomorító az volt számomra, hogy szívesebben fogadták meg a kismamák azokat a ajánlásokat, amiket más - sok esetben szintén első gyermeküket váró anyukák - tanácsoltak, és fontosabb volt a "hogy könnyebb/kényelmesebb nekem", mint a "hogy lesz jobb a gyermekemnek". Természetesen mindenkinek szíve joga eldönteni, kire hallgat...

Ha ezzel valakit megbántok, akkor elnézést kérek, tényleg nem szándékom az ítélkezés, hiszen én is első kisbabámat várom, gyakorlati tapasztalatom nincs erről az egészről. Mindössze annyit tudok tenni, hogy igyekszem mindennek előzetesen utánajárni, és mérlegelni, mi szolgálja leginkább a gyermekem érdekét.

nevtelen_terv_7.jpg

+1 "A pici pocak dilemma"

A várandósságom utolsó hónapjáig minden orvos rémülten kereste a pocakomat - ugyanis még 7 hónapos terhesen is úgy néztem ki, mint aki maximum a 4-5. hónapban van. Eleinte még vicces volt és örültem is, hogy nem váltam hirtelen bálnává - bocs a kifejezésért. A vége felé azonban már zavart. Mert hiába tudom, hogy a legutóbbi ultrahang és nőgyógyászati vizsgálat adatai szerint a magzat kb. akkora, amekkorának lennie kell (a buksija pár nappal van lemaradva, a combcsontja viszont hosszabb, a becsült súlya teljesen normális, a szívhangja is tökéletes, mint abban a bizonyos nagykönyvben, ahogy azt az orvosom mondta), mégis ott motoszkál bennem egy gondolat: ugye nincs semmi baj, ugye jól fejlődik? Hozzá kell tennem, hogy széles a csípőm, és a babavárás előtt sem voltam csontsovány, ezért tulajdonképpen normálisnak is tekinthető esetemben a pici pocak, de amikor egészségügyi szakemberek kérdőjelezik ezt meg, akkor úgy gondolom jogosnak tekinthető az aggodalmam.

nevtelen_terv_6_1.jpg

És hogy valami jó is legyen a végére: alapvetően pozitív beállítottságú, optimista embernek tartom magam. Nemcsak az egészség, az életmód területén, hanem másban is igyekszem tudatos lenni: a személyiségem alakításában, a dolgokhoz való viszonyulásomban, a gyermekvárásban, s majd a gyermeknevelésben.

Nagyon sok előadáson, rendezvényen részt vettem a várandósság alatt, és odafigyelek arra, hogy az információim hiteles forrásból származzanak. A szoptatással kapcsolatban a laktációs tanácsadókra, szülésznőkre, a hozzátáplálás ügyében táplálkozástudománnyal foglalkozó szakemberekre, orvosokra és természetgyógyászokra, a gyerekek érzelmi intelligenciájának fejlődése-fejlesztése témában pszichológusokra, pszichoterapeutákra, védőnőkre, egy szó mint szász - számomra hiteles szakemberekre hallgatok.

Ezért úgy döntöttem, nem hagyom elbizonytalanítani magam, és felülkerekedek a félelmeimen. Pár napja már arra fókuszálok inkább, milyen csodálatos dolgok várnak rám, ránk, családként. Ezt a bejegyzést azzal a szándékkal írtam, hogy megosszam Veled a félelmeimet, érzéseimet, az életszemléletemet. Hiszen ha hasonló cipőben jársz mint én (kismama vagy, vagy éppen tervezitek a pároddal/férjeddel a gyermekvállalást), hasznos olvasmány lehet számodra ez. Az interneten hajlamosak vagyunk a sok véleményből és élményből csak a rosszakat felfedezni. Azonban nem hagyhatjuk, hogy ez megrémítsen és ok nélkül elkeserítsen, rettegésre késztessen.

Nagyon fontos az, hogyan viszonyulunk a dolgokhoz, milyen lencsén keresztül szemléljük a világot. Ha Te is hajlamos vagy a sötét viharfelhőket hamarabb észrevenni, mint a mögöttük megbújó napot, akkor inkább gyorsan vedd elő a szivárványos napszemüvegedet, és programozd át magadban a félelmeidet! ;) Anyakalandra fel!

Segítségként itt egy pozitív dal (nagy kedvencem a színházi nézőteres korszakomból):

A bejegyzés trackback címe:

https://irtoura.blog.hu/api/trackback/id/tr4814129017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.