IRtoura

Minireceptek 2017. 21. hét (május)

Otthon készült ebédek és bolti áruk

2017. június 04. - IRtoura

A szemfülesek észrevehették, hogy az első Minireceptek részben a múlt héten készített ételek helyett a két héttel ezelőttieket mutattam be. Ennek két oka is volt: egyrészt azt éreztem, hogy a turmixok és a változatos zöldséges-köretek receptjét mindenképp meg kell osztanom Veled. Másrészt így nem egy, hanem rögtön két bejegyzést írhattam abban a témában, amire most nagyon rá vagyok pörögve (hagyományostól eltérő ételek). Remélem szívesen fogadod a második Minireceptek részt, a 21. hét fogásaival. A jövő héten pedig hozom az eheti alkotásokat. :)

 

Otthon készült ebédek

 

1. Brassói aprópecsenye

A párom brassóit szeretett volna enni. Mivel igyekszem minél kevesebb burgonyát fogyasztani, ezért azt találtam ki, hogy neki megcsinálom a szokványos brassóit, sok krumplival (ami a kedvence), a saját adagomban pedig helyettesítem a burgonyát zellergumóval. Nagyon finom volt, viszont arra jöttem rá, hogy a zeller karakteres íze miatt nem érdemes az egész krumplimennyiséget lecserélni, csupán egy részét. Legközelebb így fogom csinálni, mert most az lett az eredmény, hogy a párom brassóijából lopkodtam a köretet. :)

Egyébként a zelleres változatot ugyanúgy csináltam, mint a hagyományos burgonyásat. A sertéshusit (jelen esetben comb volt) kisebb kockákra vágtam. Kevés kókuszolajon, felaprított vöröshagyma és fokhagyma  társaságában (+fűszerek: só, bors, pirospaprika) megpirítottam egy serpenyőben, majd felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje, és fedő alatt puhára főztem, míg a felesleges víz elpárolgott róla. Közben a krumplit megpucoltam és akkora kockákra vágtam, mint amekkorák a kész húsdarabok. Sóztam, borsoztam, összekevertem a husit a burgonyával, és tepsiben készre sütöttem (csak a krumplit kellett figyelni, a hús már jó volt).

2. Zöldséges-sonkás tészta kesutejszínnel

Ez egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészíthető főétel, és IRtoura finom. Tésztát általában hetente max. egyszer eszünk, pedig mindketten nagyon szeretjük (csak az egészségünknek és az alakunknak nem annyira jó, ha sokat fogyasztjuk). Teljes kiőrlésű vagy durum tésztát szoktunk használni (de kacérkodom a gluténmentes tészták közül az IR-barát verziókkal - NEM kukoricalisztes/darás/keményítős és NEM fehér riszlisztes).

Először is al dentére főzöm a tésztát, de közben a szószt is elkészítem: kevéske olívaolajon apróra vágott vöröshagymát és sonkát pirítok. Áruházakban kapható fagyasztott mexikói zöldségkeveréket adok az előbbiekhez, és egy picit párolom őket. Egy tepsibe beleöntöm a tésztát, rá a zöldséges-sonkás keveréket (az enyémben most gomba is volt pluszban), majd vegyítem. Régen tejfölt kevertem a tésztához, most azonban - új, tejmentes életünk miatt - kesutejszínt használtam (a receptjét itt találod. *Megjegyzés: sosem áztattam be a kesudiót egy egész éjszakára, mindig csak az egy órára forró vízbe tevős módszert választottam). Ezt is a tésztához kevertem, végül sajtot szórtam a tetejére, és sütőben, közepes hőfokon ráolvasztottam a növényi sajtot a tetejére.

3. Rakott bab

A "főzzünk maradékból" verseny győztese a rakott bab volt, ugyanis mindenből csak egy kevés volt itthon, két hüvelyesből gazdálkodhattam: mungóbabból és zöldbabból.

A mungóbabot előzetesen beáztattam egy éjszakára. Külön fazékban megfőztem a kétféle babot (a zöldbab előfőzött, fagyasztott volt). Közben a kölest is puhára főztem, 3-szoros mennyiségű, enyhén sós vízben. Serpenyőben egy kevés olívaolajon apróra vágott vöröshagymát pirítottam, darált húst adtam hozzá. Sóztam, borsoztam, pirospaprikával ízesítettem, és egy doboz paradicsompürével összefőztem az említett alapanyagokat.

Amikor minden elkészült, egy tepsiben (hőálló edény is megfelel) rétegeztem a hozzávalókat: köles, darált hús, babok, tejföl. Sajt is reszelhető a tetejére. Elegendő éppen csak annyi ideig sütőbe tenni, amíg a tejföl vagy a sajt enyhén megbarnul/elolvad a tetején.

untitled_design_4.jpg

 

Bolti áruk

 

A boltokban is lehet ám egészséges kész/félkész ételeket vásárolni. Erre hozok most 3 példát:

1. Szafi Free Reggeliző csokis ízű quinoa kása

Nagyon szeretem Burján Szafira termékeit, mert egyértelműen feltünteti a hozzávalókat, az elkészítés módját és a tápanyagtartalmat. Pontosan tudom, hogy mit eszek, amikor Szafi Free vagy Szafi Reform alapanyagból alkotok. A quinoa kása alapot itt tudod megnézni, megrendelni.

Szafi receptje szerint elkészítettem egy adag kását. Két pohárkába kanalaztam, alaposan megszórtam erdei gyümölcsökkel, étcsokoládé forgáccsal és kókuszreszelékkel díszítettem. A gyümölcsöket külön nem édesítettem, csak a kásához javasolt mennyiségű negyedannyi ugyanannyit használtam a quinoás alaphoz. Nagyon finom volt, viszont én reggelire nem fogyasztom ebben a formában, mivel a gyümölcsök és a csoki gyors felszívódásúak, és reggelire betartom azt az egyszerű szabályt, hogy csak lassú felszívódású szénhidrátot veszek magamhoz.

2. Szafi Free Lángos

Sokakat zavar a Szafis lángos lisztkeverékben a hajdinaliszt mellékíze. Mivel a páromnak is nagyon ízlik a belőle készült lángos - pedig direkt rákérdeztem a hajdinás mellékízre, és semmi panasza nem volt - , ezért előszeretettel készítjük ezt az egészséges lángosverziót (nincs benne krumpli, és nem tocsog az olajban). A lisztkeveréket itt tudod megnézni, megrendelni.

Szintén a csomagoláson lévő recept alapján készítettem a lángost (csak frissen facsart citromlé és víz kell hozzá, ill. kókuszolaj a sütéshez). Napraforgómag tejföllel és növényi sajttal fogyasztottuk. A napraforgómag tejföl Dr. Andrási Nóra: Mindenmentes szakácskönyve alapján készült. Alapvetően kesutejfölt készít (aminek a receptjét ezen a linken is megnézheted), de apró betűs megjegyzésként szerepel, hogyha nem szeretnék olajos magvat használni, akkor napraforgómagból is készíthetem a vegán tejfölt. Hát így történt! :) Volt a facebookon egy cuki nyuszis posztom is ezzel kapcsolatban, a lenti képpel:

hi.jpg 

3. Paleo fagylalt

A munkahelyem közelében van egy cukrászda, ahol paleo fagyit is árulnak. Ez volt a múlt hét örömteli felfedezése. Amikor ott jártam, két ízben volt paleo fagylaltjuk: meggy és maracuja. Mindkettőt megkóstoltam. Finom volt, de nekem túl édes. Ami az összetevőket illeti, gyümölcspépet, kókuszolajat, tojásfehérjét, édesítőt és élelmi rostokat tartalmazott a hűsítő finomság. A cukrászda címe: Viktória Cukrászda 1138 Budapest, Váci út 134/c.

Remélem, a második Minireceptek részben is találtál kedvedre való ételeket, amiket kipróbálásra érdemesnek tartasz. Hamarosan hozom a 22. hét Minireceptjeit, kicsivel egészségesebben! ;)

 untitled_design_3.jpg 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://irtoura.blog.hu/api/trackback/id/tr212562327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása