IRtoura

Újraváltok

Az életmódváltásom 2. évfordulója - egyben újrakezdése

2018. november 06. - IRtoura

A blog első szülinapján már írtam arról, hogy 2016. novemberében érett meg a döntésem, és valósult meg a gyakorlatban, miszerint áttérek az egészséges életmódra. A bemutatkozásomban olvasható, hogy nem vagyok inzulinrezisztens, nem is célom senkit sem félrevezetni az IRtoura megnevezéssel. Csupán arra utalok a blog címével, hogy az életmód - amit követek - a 160 grammos szénhidrát diétából indul ki, ennek mentén építem fel az étrendem, azonban az elfogyasztott ételek CH-tartalmát nem méricskélem.

Ugyanakkor utólag hálás vagyok az akkori endokrinológusomnak, aki dietetikushoz küldött. A táplálkozási tanácsadáson ismerkedtem meg ezzel a diétával, és emellett a szakember az elfogyasztott ételek, alapanyagok milyensége, a szervezetre gyakorolt hatása iránti érdeklődésemet is felkeltette. Összefoglalva: sokat köszönhetek ennek a két betűnek (IR). Már csak azért is, mert életmódváltás nélkül aligha lehetnék most egy két és fél hónapos kislány büszke anyukája. :)

Az utóbbi időben azonban "egyszerűbb" volt elhanyagolnom az egészségtudatos életmódot, és csak gyorsan harapni valamit, ha időm - értsd: a lányom - engedte. Mostanra azonban egyre inkább elkezdett zavarni ez a fajta hanyagság, és változtatni szeretnék rajta. Mikor máskor lenne erre jobb alkalom, mint ősszel (véleményem szerint bármikor lehet életmódot váltani, embere válogatja, kinek mi a könnyebb), ráadásul az egykori életmódváltásom 2. évfordulóján?

45484612_265241324195344_7258629128356626432_n.jpg

3 okom - ha tetszik motivációm - is van, amiért ezt a lépést megteszem:

1. Nem csak a várandósság alatt fontos, hogy mit eszik a kismama, és ezzel milyen táplálékhoz juttatja hozzá gyermekét, hanem a szoptatás ideje alatt is figyelnünk kell az elfogyasztott ételek és italok minőségére. Ez ugyanis mind befolyásolhatja gyermekünk későbbi egészségét.

2. A majdani hozzátáplálás során szeretnék jó példát mutatni a lányomnak, hiszen nem az számít, mit prédikálunk, hanem hogy mi magunk hogyan élünk. Gyermekeink a cselekedeteinket, viselkedésünket fogják lemásolni, és ha ennek az ellenkezőjét szeretnénk tanítani a szavainkkal, az egyenlő a sikertelen neveléssel.

3. A hiúságom: szülés után ugyan visszanyertem a várandósság előtti súlyomat, sőt még vékonyabbnak láttam magam a tükörben. Ez az állapot azonban nem tartott sokáig. Már lassan 3 hónapja élek "bűnözésben", és ez a kitérő bizony meglátszik minimum az alakomon, ha nem az egészségi állapotomon is (nem készíttettem mostanában erre irányuló tesztet, így pl. vérvételes bizonyítékom sincs rá).

Az új életmódomban az alapanyagok minősége továbbra is a 160 grammos CH diétát fogja követni, lényegesnek tartom azonban megjegyezni, hogy méricskélni továbbra sem fogok. És nem fogyókúrázok, mielőtt még valaki ilyen felelőtlenséggel vádolna. Nagyon fontos számomra, hogy anyatejjel táplálhassam a kislányom, és ezt nem kockáztatnám egy buta fogyókúrával.

Íme 10+1 pontban felsorolva, hogy mire fogok mostantól odafigyelni:

  • elkerülöm a finomított szénhidrátokat (cukor, finomliszt, fehér rizs)
  • bolti készételek helyett a nehezebb megoldást választom: elkészítem itthon saját magam
  • teljes kiőrlésű, rostban gazdag pékárut és egészséges, tápláló gabonákat, álgabonákat fogyasztok
  • minden főétkezésem (reggeli, ebéd, vacsora) tartalmaz zöldségfélét - egy következő szint, hogy ennek minél nagyobb százaléka nyers formában kerül a tányéromra
  • nem iszom állati eredetű tejet (tejtermékeket módjával eszem)
  • keresem a gluténmentes lehetőségeket
  • hetente legalább 4 nap eszek levest
  • vaj/vajkrém/margarin/sajtkrém helyett zöldségkrémet kenek a szendvicsemre
  • a heti menüt előre eltervezem, beleértve a köztes étkezéseket is
  • a vízfogyasztásomat és a lányommal megtett sétáink hosszát ellenőrzöm

+1: minden héten kipróbálok egy új egészséges receptet valamelyik szakácskönyvemből, magazinomból vagy bloggertársamtól

Az életmódváltást november 10-én kezdem, mert sok emberrel ellentétben nekem könnyeben megy, ha kezdő dátumot szabok a céljaimnak, előtte pedig felkészülök, bevásárolok (nos igen, a 10-ei fizetésnaphoz igazítottam a startot), gyakorolok, lefaragok a helytelen szokásaimból, hogy ne csak hirtelen beleugorjak valaminek a közepébe, amit aztán nem tudok hosszútávon kivitelezni. Elméleti síkon pedig összeszedem a gondolataimat, az érzéseimet és odafigyelek magamra, hogy rájöjjek, mi a jó nekem.

Az életmódváltásban segítségemre lesz egy manuális eszköz és 3 telefonos applikáció:

  • a BuJo-m (Bullet Journal - lásd a fenti képen) - a tervezéshez
  • a Listonic - a bevásárláshoz
  • a Plant Nanny - cuki növényöntözgetős játék a vízfogyasztáshoz
  • és a FitzeeWalk - a sétákhoz

45455318_2409214032445282_2592434069362966528_n.png

Ha szeretnél velem tartani, velem együtt változtatni, keress meg az "Életmódváltás IRtoura módra" zárt facebook csoportban vagy privát üzenetben, esetleg hozzászólásban, és támogassuk egymást a kitűzött cél elérésében. Nem kell, hogy ugyanaz legyen a motivációd és a módszereid, elég ha a lelkesedésed és az elszántságod hasonló az enyémhez! ;) Benne vagy?

További képek az alkalmazásokról, hogy meggyőzzelek ;)

45485993_544934712598472_5959480733398466560_n.png

45591763_257673401611996_3741814077081518080_n.png

45439913_266894994013925_1363382615872110592_n.png

A bejegyzés trackback címe:

https://irtoura.blog.hu/api/trackback/id/tr8614329829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása