Amikor megírtam ennek a bejegyzésnek a vázlatát, a kislányunk még csak 3 hetes volt. Ám ezidő alatt több, korábbi elképzelésemen - előzetes tervemen - változtatni kényszerültem, aminek a lehetőségére fel sem készültem. Nem volt B tervem, mert határozottan hittem az A terv megvalósulásában. Majdnem minden borult, de ebből is tanultam egy valamit: rugalmasságot! :)

5+1 pontban összefoglaltam a tévképzeteimet:

0. Pozitív szülésélmény

Egy korábbi - még a szülés előtti, lásd: itt - bejegyzésemben már írtam arról, hogy félek a szüléstől. Utólag már tudom, hogy ez miért volt óriási hiba, és az is, hogy nem vettem részt semmilyen szülésfelkészítő tanfolyamon/órán - ami konkrétan a szülésélményre vonatkozik (a baba megérkezése utáni teendőkre igyekeztem minél jobban felkészülni). Mindkettőnknek, sőt mindhármunknak jobb lett volna, ha a szüléshez tudatosan állok hozzá. Nem szeretnék részletekbe bocsátkozni, aki ír nekem privát üzenetet, annak szívesen leírom a történteket. Itt most legyen elég annyi, hogy nagyon nehezen indult a szülés. Terminustúllépéssel kezdődött, túlhordással folytatódott. Az orvosommal megbeszéltek szerint a 41. hét 1. napján fektettek volna be a kórházba, hogy a 2. napon elindítsák a szülést. Mivel kereken a betöltött 41. héten már kórházba kerültem, ezért ezt a bizonyos "rásegítést" előre hoztuk egy nappal. Zorka azonban úgy döntött, nem várja meg az indítást, korábban jelezte, hogy megunta a pocakbeli létet. Ez viszont egy nem éppen nyugodt vajúdást eredményezett. Az aggodalom mellé ("jajj, csak egészséges legyen" - ez egyébként már a várandósság utolsó két hetében folyamatos nyugtalanságot biztosított, a mindennapos vizsgálatok ellenére) fájáserősítő oxitocin-infúziót kaptam. Szerencsére az ügyeletes szülésznő lelkileg is segített, hogy könnyebben, gyorsabban eljussunk a kitolási szakaszig. Közben persze még egyéb "sürgető" injekciót is kaptam, és többször megvizsgáltak, hogy lássuk, előrébb jutottunk-e. Az egész folyamat iszonyatosan lassan haladt. Míg a szomszéd szülőszobában a harmadik gyermekének életet adó nő a szülőágyra kerülése után 5 perccel már kész is volt, mi az egész éjszakát ott töltöttük, reménykedve, hogy nem lesz baj. Hálás vagyok a páromnak, gyermekem édesapjának, hogy végig kísért minket az úton, mellettünk állt órákon keresztül, fogta a kezem és elvágta a köldökzsinórt. Ugyanis öröm az ürömben, hogy megúsztuk a császározást (mielőtt még támadás érne, jelezném, hogy nem azért írom ezt, mert császárellenes "ősanya" vagyok, ahogy azt manapság mondani szokás, csupán tisztában voltam vele, hogy mindketten jobban járunk, ha sikerül a hagyományos módon megszülni/megszületni). Amikor a kitolási szakaszig eljutottunk, felgyorsultak az események. A kialvatlanság és borzalmas fáradtság ellenére minden erőmet összeszedtem, hogy mindhármunk érdekében mielőbb a karunkban tarthassuk Zorkát. :)

A kép forrása: http://www.pixabay.com

1. Kizárólagosan szoptatni fogok, az én lányom nem kap tápszert.

A fenti kijelentésből csak úgy sugárzik a tápszerellenesség, pedig valójában nem erről van szó. Az egy dolog, hogy annak idején a tápszert azért találták ki, hogy az anyák mihamarabb visszatérhessenek a munka világába. Mára azonban nagy segítséget jelent azoknak az édesanyáknak, akiknek nincs/nehezen indul be/nem kielégítő mennyiségű az anyatejük (azt a szűk réteget, aki ugyan biológiailag szoptathatna, de "kényelemből"  eteti tápszerrel a gyermekét, én személy szerint nem tudom megérteni, mindjárt részletezem is, hogy miért). Ami engem illet, a kórházban töltött napok alatt nem indult be a tejtermelésem, de még itthon sem igazán akaródzott. A lányom éhezett, és minden igyekezetem ellenére tápszeres pótlást kényszerültem adni. Szerencsére lehetőségem volt szakemberektől tájékozódni (ajánlom a facebook-on a Szoptatási tanácsadás - kérdezz felelek zárt csoportot), hogyan segíthetek, ha már elhatároztam, hogy anyatejjel szeretném táplálni a gyermekem - mert annak rengeteg pozitív hatása van. Zorka 8 hetes volt, amikor sikerült elhagynunk a tápszeres pótlást. Ekkorra ugyan teljes mértékben megbarátkoztam a tápszerrel, elfogadtam létezését és jelenlétét a mindennapjainkban, mégis óriási megnyugvással töltött el néhány nappal/egy-másfél héttel később, hogy innentől kezdve a kislányom 100% anyatejes, és ez nem csupán átmeneti állapot volt. Az ezt követő növekedési ugrásokat is gond nélkül, észrevétlenül átvészeltük.

Még egy gondolat: azért nem találom kényelmesnek a tápszerezést, mert szerintem a szoptatással ellenben sokkal nagyobb macera a cumisüveget vagy a pótlásra szánt egyéb eszközt naponta többször mosogatni, sterilizálni, méricskélni a tápszert, a baba természetesen sírva várja, amíg felforr a víz majd visszahűl, és különben is, milyen nehéz eltalálni, hogy mennyit fog éppen kérni belőle a baba? Sok lesz vagy kevés, és akkor kezdődhet elölről az egész procedúra? Ez kinek kényelmes?

2. Nem adunk neki játszó- vagy etetőcumit.

Nem ragoznám túl. Biztosan mindenki olvasott már róla, hogy a cuminak káros hatásai lehetnek a babák fogainak elrendezkedésére nézve. Használatától a szoptatás rovására kialakulhat cumizavar. A cumisüveg  nálunk először gyorssegély volt, amikor tápszeres pótláshoz kellett nyúlnunk, ugyanis az már volt otthon (nem én vettem, azokon  a rendezvényeken kaptam ajándékba, amiken a várandósságom alatt jártam) és sterilizáltam is a biztonság kedvéért. Aztán pedig ebben vittem az anyatejet, mikor olyan helyre mentünk, ahol megítélésem szerint nem tudtam volna megoldani a szoptatást. A játszócumi tényleg olyan eszköz volt a szememben, amit nem szerettem volna Zorkának adni, csak aztán kiderült, hogy ő nem az a nyugodt baba, amilyen édesanyám elmesélése szerint én is voltam, vagy amilyenre éppen ezért számítottam. Ezért MEGPRÓBÁLTUNK játszócumit adni a szájába, hogy a vigasztalhatatlan sírás alatt egy kicsit megnyugtassa (amíg mondjuk kimegyek a mosdóba, bekapok pár falatot, vagy éppen utolsó mentsvárként készítem a tápszert). Na ja... vettünk ezerféle cumit: szilikont, latexet, ilyen formájút, olyan formájút, ilyen márkát olyan márkát. A gyerekorvosunk a hagyományos cseresznyecumit ajánlotta, mondván úgysem lesz baja a baba fogainak tőle. Már odáig jutottunk, hogy beszereztük volna, HA valahol találunk (mert ugyan nem találtunk egyik üzletben sem, bizonyára az internet azon rejtett bugyraiban árulják, ahova a mi kezünk nem ér el). Egy szó mint száz, Zorka semmilyen játszó- vagy nyugtató-/altatócumit nem fogadott el. :) Megint csak öröm az ürömben, hogy így leszoktatnunk sem kell.

3. Az anyaság minden egyes másodpercét élvezni fogom.

Ez a gondolat gyönyörűen hangzik... elméletben. Kövezzetek meg nyugodtan, de a valóságban ez nem ilyen egyszerű. Vannak bizony nagyon nehéz pillanatok/percek/órák/napok, amikor azért nem olyan könnyű felhőtlenül boldognak lenni. Főleg, amikor már semmi ötleted sincs, miért sír a lányod keservesen, torkaszakadtából, nem tudod megnyugtatni, nem tudsz rajta segíteni. Amikor esténként választanod kell, hogy a rendelkezésedre álló 5 percben gyorsan befalj valami vacsorának nem nevezhető akármit vagy inkább letusolj, de olyan is akad, hogy egyikre sincs lehetőség. Aztán telik az idő, a babóca már 3 hónapos, és naivan azt gondolod, most már elmehettek apával és babával hármasban a közeli kávézóba egyet sütizni és kávézni, de tévedsz, mert sírva indultok el (belül már te is sírsz), és nem múlik a sírás, kénytelenek vagytok visszafordulni. Több példát nem említenék, legyen annyi elég, hogy körülbelül idén januártól - vagy talán már tavaly decemberben felcsillant a reménysugár - érzem úgy, hogy tényleg élvezem az élet minden egyes másodpercét. Zorka most (január végén) 5 és fél hónapos.

4. Csak szakemberektől fogadok el tanácsot, és mindig jó döntést hozok.

Igen ám, de ez nem olyan egyszerű, mint ahogy hangzik. Ki számít szakembernek? Naprakészek az információi? Ha a gyerekorvos és a laktációs tanácsadó két egymással ellentétes dologra biztat, más kérdésekben megbízhatok a gyerekorvos kompetenciájában? És ha a védőnő olyat mond, amiről biztosan tudom, hogy idejétmúlt nézet? Vele mi a helyzet egyéb témakörökben? Nagyon nehéz kiigazodni, és megtalálni a rengeteg információ közt a megfelelőt. Ezért léptem ki már több olyan kismamás facebook csoportból is, ahol "csak anyukák" voltak. Őszintén felidegesített ugyanis az, hogy olyan tanácsokat adtak jónéhányan egymásnak, ami nemhogy segítene, hanem kárt tehet például a baba egészségében. Sokaknak már az is nehézséget okoz, hogy elnevezzék a saját gyermeküket, emiatt ezekben a csoportokban rengeteg "mondjatok fiú neveket" és ehhez hasonló kérdés kerül kiírásra (nálunk sem volt egyszerű a névválasztás, mert nem voltunk közös nevezőn a párommal, de mi mindketten tudtuk, hogy ezt egymás között kell megoldanunk). Ugyanakkor az általam feltett értelmes kérdésekre, amelyek semmilyen szakmai tudást nem igényeltek (pl. van-e valakinek tapasztalata egy bizonyos típusú orrszívó készülékkel), nem kaptam választ. Ez nem hozta lázba az anyukákat.

+1 Hozzátáplálás

Teljesen elvesztem, túl sok az információ, és ezek milliónyi halmazban helyezkednek el, amik néhol metszik egymást, de többnyire még csak nem is találkoznak. Ez a téma megérne egy külön bejegyzést. Egyelőre azonban erről nem tervezek írni (bármikor meggondolhatom magam). Ne aggódj, a nagy zűrzavarban eldöntöttem már, hogyan fogjuk kezdeni a kóstolgatást, természetesen szakemberekre hallgatva - aki nem a védőnő és nem is a gyermekorvos.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt az egészen személyes anyakaland bejegyzést. Ha van kedved, írd meg nekem a Te történeted vagy a véleményed a fentiekkel kapcsolatban. Szívesen fogadok minden hozzászólást, üzenetet. ;)