IRtoura

Epres sztori

2017. június 08. - IRtoura

Ha már eperszezon, és a csapból is ez folyik, akkor én sem maradhattam ki a sorból, ami az epres blogbejegyzést illeti! ;)

Nagyon szeretem az epret, ezért kimondhatatlanul örültem, amikor a múlt hétvégén a nagyszüleim meglátogattak, és - többek között - egy nagy csupor eperrel leptek meg. A képet két nappal később készítettem, addigra már a termés felét elfogyasztottuk a párommal.

dsc_0200.JPG

Az utóbbi 1-2 hétben, amikor zöldségesnél vagy piacon jártam, mindig sóvárogva néztem a szebbnél szebb, hívogatóan piros, és feltehetőleg mézédes epreket az árusok ládáiban. De erős voltam, mindig visszafogtam magam, és inkább másfajta gyümölcsöt vásároltam, hiszen tudtam, hogy nálunk is eljön az eper ideje. Igen, eljön, nem is olyan sokára, hiszen most hétvégén felfedezzük az egyik Budapest környéki „SZEDD MAGAD! eperföldet”. Izgatottan várom, mert nekem ez lesz az első ilyen eperszedésem. A fejemben már milliónyi terv szövődött, hogy mihez fogok kezdeni a frissen szedett idénygyümölccsel: gyümölcssaláta, joghurt, müzli, süti, turmix, fagyi, jégkása… Csak reménykedni tudok, hogy a leszedhető termés mennyisége összhangban van az elképzeléseimmel! :D

Addig is elfogyasztjuk az itthon lévő eperkészletet, egy kivétellel: a Diéták és Álmok blogon csodálatos IR-barát, egészséges eperlekvár receptre bukkantunk anyukámmal. Ő azonnal fakanalat ragadott, és elkészítette a cukormentes lekvárt, a recept szerint. A hétvégén pedig én is kaptam egy üveggel a remekműből. Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon finom. Van egy olyan érzésem, hogy rövidesen el fog fogyni (spoiler: a közeljövőben óriáspalacsintát készülök sütni). A lekvár receptjét itt találjátok.

Szóval én nagyon lelkes vagyok epertémában. Neked van kedvenc epres recepted? Ha szeretnéd megosztani az IRtoura blog többi olvasójával, csak írd meg nekem e-mailben vagy a facebookon privát üzenetben, és - amennyiben passzol a blog értékrendjéhez - közzéteszem a neveddel a blogon! ;) Epres IRtourára fel, kicsivel egészségesebben!

dsc_0199.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://irtoura.blog.hu/api/trackback/id/tr9712580067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása