IRtoura


Helyzetjelentés - egészségtudatos életmódom a jelenlegi körülmények közepette

2019. június 14. - IRtoura

Két bekezdésnyi "anyakalandos" rész után rátérek IRtoura kalandori utamra. Rövidnek cseppet sem mondható helyzetjelentés következik a jelenlegi életünkről. Anyakaland Zorka 10 hónapos. Sok minden változott a legutóbbi anyakalandos bejegyzésem óta (amit itt találsz). A kicsilány kétszer alszik…

Tovább

Ilyen volt az IRtoura leszokom a cukorról kihívás 6-7 és 8. hete

Avagy konklúzióim a kihívással kapcsolatban

November 12-én véget ért az IRtoura leszokom a cukorról! 8 hetes kihívás. Az utolsó három hetet azonban már nem éreztem kihívásnak, ugyanis a program újra engedélyezte az édesítőszerek, gyümölcsök, gyümölcslevek fogyasztását. Így elegendő volt az egyébként is követett IR-étrendet betartanom…

Tovább

Ilyen volt az IRtoura leszokom a cukorról kihívás ötödik hete

Avagy ezeket (t)ettem a héten

A kihívás ötödik hetét rajtam kívül álló esemény nehezítette. A táplálkozási szokásainkban további szigorítást már nem kellett bevetnünk (ahogy a negyedik héten sem), azonban a saját életvitelemhez és az IR-barát táplálkozáshoz kicsikét érvágásnak éreztem, hogy ebédre nem tudtam főtt ételt…

Tovább

Ilyen volt az IRtoura leszokom a cukorról kihívás negyedik hete

Avagy ezeket (t)ettem a héten

A kihívás 4. hetéhez sajnos nem sok fényképet tudok társítani. Ugyanis ekkor kezdtem az új munkahelyemen, és túlságosan izgatott voltam ahhoz, hogy a fotózásra koncentráljak. Az egyik legjobb barátnőmmel a héten folytatott beszélgetésből többször is kiderült, hogy ideje lenne valamilyen…

Tovább

Ilyen volt az IRtoura leszokom a cukorról kihívás harmadik hete

Avagy ezeket (t)ettem a héten

Az IRtoura leszokom a cukorról! kihívás első két hete (a kísérleti fázis) igazán gyerekjáték volt. A dolog a harmadik héttől kezdett komolyra fordulni. Itt ugyanis már az édes ízek is kizárásra kerültek. Ez azt jelentette, hogy nincs édesítőszer, nincs gyümölcs, nincsenek diétás üdítők és IR-barát…

Tovább

Ilyen volt az IRtoura leszokom a cukorról kihívás második hete

Avagy ezeket (t)ettem a héten

Furcsa mód a kihívás első hete sokkal könnyebben ment, mint vártam (itt írtam róla), a második héten azonban több alkalommal is megkívántam az édességet. Ebből kétszer engedtem is a vágyakozásomnak, természetesen csakis cukormentes, édesítőszerrel készült nassolnivalóval. Kétszer nyúltam…

Tovább

Hová tűntek a Minireceptek?

Avagy hogyan tovább?!

Nyár elején belekezdtem itt a blogon egy heti rendszerességgel megjelenő bejegyzéssorozatba, ami a Minireceptek címet viselte. A kezdeti lelkesedésem hamar alább hagyott, mivel egyrészt fárasztó volt minden héten több olyan új receptet is produkálni, ami hasznos lehet az olvasóimnak. Másrészt "sűrű"…

Tovább

Egészséges sós nassolnivalók

Összefoglaló

Akik követnek facebookon ill. instagramon, azok láthatták, hogy idén nyáron részt vettem egy 7 hetes pilates kihívásban, aminek az volt a lényege, hogy nyáron se hanyagoljuk el a tornát, hetente legalább négy alkalommal iktassuk be a napirendünkbe. Nem feltétlenül szükséges mindig egy órát…

Tovább

A pilates és én

A nyári pilates kihívás, és 10+1 ok, amiért szeretem a pilatest

Holnap, július 3-án indul a 7 hetes pilates kihívás a BeHome Pilates és Mozgásstúdió szervezésében. Ennek apropóján szeretnék megosztani néhány gondolatot a pilateshez való viszonyomról, hogy miért szeretem ennyire, illetve felfedem, hogy mi is az a "minikihívás", amit korábban már említettem az…

Tovább
süti beállítások módosítása